2010. január 28., csütörtök

Sűrűsödik...

...nem csak  a hóesés, hanem a napirend is...
Van jó néhány félkész lényem (már nem emlékszem, kinél olvastam először az igen találó UFO=unfinished object kifejezést), tudom sokan rejtegetnek hasonlókat. Nem merek irreális fogadalmakat tenni a sajátjaim befejezési időpontját illetően, vagyis még ahhoz is nyúl vagyok, hogy csatlakozzam az Iglice Foltműhely által kezdeményezett 2010 UFO mentesítő projekthez, pedig annak épp az a lényege, hogy semmi kötöttség nincs.
Váratlanul lehetőségem van egy kicsi azzal foglalkozni, amihez elvileg értek. Kicsit, mert közben PanciManci beteg, Azért mondom csak elvinek a hozzáértést, mert két és fél év kihagyás után csöppet sem könnyű visszatérni az egykor rutinnak számító feladatokhoz. Majdhogynem újra kell kezdeni (kellett nekem a szoftverbiznisz közelébe keveredni), bár mindent nem lehet elfelejteni ennyi idő alatt. Ezzel az erővel már mást is megtanulhatna az ember - súgja a gonosz luciferi gondolatot valaki a fülembe - ha lenne még annyi friss és fiatalos agysejtem, hogy nulláról belevágjak az ismeretlenbe. Egyelőre ehhez is nyúl vagyok, a probléma jegelve.



Addig két félkész szülemény. Pudling - nagyjából kész, arca, farkincája, csinosítása van hátra. A baba már egész jól áll (ül), csak a köldökdíszítés hiányzik róla. Kísérleti példány, nyaktól lefelé és végtagjaiban kölessel van töltve. A mosása/tisztán tartása  nem ígérkezik egyszerűnek, egyelőre nem akarom összerondítani a vadi új ruháját (gyanítom, hogy foltos lesz, ha szétáznak a bio-gyöngyök). Az Amélie csodálatos élete c. filmben van egy jelenet, amikor a főszereplő (nem a világutazó kerti törpe, hanem címadó hősnőnk) szeretett hétköznapi apróságait láthatjuk, többek közt nagy élvezettel dugja kezét egy zsák lencse közé. A pszichomókusok biztosan tudnának magyarázattal szolgálni erre az ösztön-eredetűnek tűnő élvezetre. Hasonlóan élvezem az új babát  (szerencsére nem csak én) - teljesen más érzés fogni, mint a flízzel kitömött verziót. Súlya van, a végtagjainak tehetetlensége, morzsolgatható és letesztelten melegíthető is. Az biztos, ha a fürdetésére sikerül kitalálni valamit, a következőt teljesen kölessel töltöm majd.

8 megjegyzés:

  1. Csak bátoritani akarlak,hogy ne legyél nyúl vágjál bele,én is 10 év után kezdtem el újra olyasmivel foglakozni ami valamikor rutin volt.És ha döcödve is,de kezdenek előjönni a dolgok.A másik lehet hogy hülyeséget irok,de a cseresznyemag nem jó a köles helyet?Ha megfelelően van kezelve garantáltan nem fog kicsirázni,de sajnos nem vagyok benne biztos hogy mennyire mosható.

    VálaszTörlés
  2. Bocsi Borsheka hülyeséget irtam!Én Hannának gondolkodom valami ölelhető puhaságon és arra jutottam hogy majd cseresznyemaggal töltöm meg,mert azt olyan jó morzsolgatni.Közben rákerestem a neten,és az ehhez hasonló játékok mind cipzárosak és csak mag nélkül moshatóak.

    VálaszTörlés
  3. Krisz, köszönöm a bátorítást!
    Miután félig kész volt a köleses baba, a lányom kapott ajándékba egy meggymaggal töltött kis figurát az ismerőseinktől. Nekem a köles sokkal szimpatikusabb, mert a cseresznye/meggymag túlságosan nagy, szinte egyenként dudorodnak a cica oldalán, amit megtöltöttek vele. És a beszerzésével is gondban volnék ez idő tájt : ) Pár hónapja olvastam valahol, hogyan kell megfelelően kezelni a meggymagot, ha tovább akarod hasznosítani (sok-sok kifőzés van benne, de ha komolyan érdekel, megpróbálok utánanézni, hol láttam).
    S még valami: ennek a figurának a leírásában az szerepel, hogy 30 fokon mosható, pedig nem kivehető a belseje. Igaz, a "bőre" viszonylag sötétszürke plüss, ami amúgy sem annyira hajlamos foltosodni...

    VálaszTörlés
  4. Borsheka!
    Most találtam Rád, nagyon tetszenek a munkáid:)
    A meggymagos problémáról itt olvashattok:
    http://meskahonlap.blogspot.com/search?updated-max=2008-12-15T07%3A27%3A00-08%3A00&max-results=20
    remélem működik a link....

    VálaszTörlés
  5. Akkor ha jól értem a maggal töltött baba mosható.Én azért gondoltam a magra mert az csörög is és Hannának tetszik.Van egy párnánk amit még a pocakjára melegitgettem amig baba volt,de most már nem használjuk gondoltam szétszedem azt.Úgyis csak a pocak részt akarom azzal tölteni.Kölest nem is tudom hol találnék itt.
    És köszi alinket.Én is ezt olvastam valamikor.Most el is mentettem.

    VálaszTörlés
  6. böpörö! Üdv itt nálam : )
    Köszönöm a linket, (Krisz nevében is : )), épp erre gondoltam!
    Krisz, igen, mosható, magostól. Én bio-élelmiszer árudában vettem a kölest (ami szintén melegíthető és csíramentesíthető is mikróban), talán nálatok is akad, nem tudom mennyire bírja a hideget a köles : ) A meggymag tényleg csörög!

    VálaszTörlés
  7. Édesek az UFO-id, a baba virágfrizurája egyenesen zseniális. Nagyon tetszenek az anyagok is, amiket használsz.

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm Móni, örülök, hogy tetszik!

    VálaszTörlés