Elefántos melegítő

Nem vagyok gyapjúszakértő, de emlékeztem rá, hogy "a jó nemez kissé rücskös, és elefántbőrszerű felülete van".

Van jó adag csodaszép gyapjúfilcem (naná, hogy kaptam, köszönöm Tibi bácsi!), melynek felülete határozottan elefántbőrszerű. Szürke is van, kék is van.
Visszafelé gondolkodva, no és a praktikum kedvéért készült belőle ez az elefánt. Akarom mondani efejánt. Bizony, nem elefánt, hanem efejánt. Nálunk ez a tisztességes titulusa.

A hihetetlen sikerű négylábú nem kutya, nem cica, vagy mackó, hanem az elefánt. Már a legelső babatakarónk is elefántos volt, de ennek csak a számmisztika szakos hallgatók szerint van jelentősége. Nem volt abban semmi tudatosság, ahogy szép fokozatosan (akár alattomosnak is mondhatnám) elleptek minket. Igazán komolyra akkor fordult a dolog, amikor lett egy elefántos párna- és paplanhuzat szettünk a nagymamától. Ezek az ágyneműk sosem voltak eredeti funkciójuk szerint használva, viszont mindenhová el lettek szállítva - a mai napig állandó műszakos főrongyi státusban vannak.

És persze van a mindig kéznél lévő verzió: az ember letámasztja az ujjait, a középsőt pedig felemeli, hogy az efejánt ormánya ne a földön söprögessen, hanem inkább viccesen keresgéljen morzsát, szomorkodó gyereket. Jól bevált vigasztaló volt, ahogy szimatolgatott, belekortyolt a teába, összeismerkedett a világgal - akárhol tört elő a búbánat, felitta a könnyeket.

Ez az elefánt pedig azért készült, hogy a benne rejlő melegítőpárnát hosszú ideig tartsa kellemes hőmérsékleten. Szerencsére ezzel nincs is semmi baj. Kapott egy horgolt virágot dísznek (oké, elismerem, hogy akár gyöngyfejű polip is lehetne, de ez most virágdísz) szóval vidáman tudja lóbálni virágos farkát, vagy azt éppen elrejtve akár cumizós bébielefánttá törpül. Van viszont egy kiküszöbölhetetlen hibája, ami miatt tervezett funkciójában nem használjuk: "csúúúúnya köles-szaga vaaan!!". Sajnos még így, vastag bőrbe csomagolva is.

Mivel lehet megtölteni egy melegítőpárnát, hogy gyerekorr-kompatibilis legyen?