2010. február 22., hétfő

Kráteres kiskönyvek

Készült már naptár és notesz is ezekből az anyagokból, hasonlóan kráteresen domborodó pöttyökkel a címlapon. A mostani újdonság, hogy zárható könyvecske lett belőle. A zárható verzió már korábban felmerült, hisz akinek mindenféle haszontalanság lapul a táskájában, annak praktikus, ha nem gabalyodnak össze a papírlapok. Szereztem is mágnescsíkot, gondoltam megoldható diszkréten a dolog. Ennek beépítése csúfos kudarccal zárult - ez a kis hobbi-mágnes (nem találom a kellően lekicsinylő jelzőket) elég gyengén kapaszkodik a fémhez két réteg textilen keresztül, bármennyire vékony is az. Az igaz, hogy nem taszítják egymást, de tavasz ide vagy oda, semmiféle vonzódást nem fedeztem fel a két felület között. Persze hűtőmágnes hátuljára még lehet, hogy jó... No így lett gomb.


Igen szerencsés vizitet tettem egy gombbehúzónál, ahol a lehetőségek feltérképezésének induló látogatás  valódi kincsvadászattá vált. A mintapéldának kitett kedvcsináló csecse-becsék között éppen nekem valókra akadtam, úgyhogy megpróbáltam a szemtelenség határát el nem érve válogatni közülük.
 


 
Ezek lettek belőle. Elárulom, hogy a feketét egy igazi gomb-mániással - ki más, mint FércJudit - elcseréltem egy 2D-s pihe-puha simi-nyúlra. Pancimanci szerint jó üzlet volt... Szerintem is : ) Köszönjük !

6 megjegyzés:

  1. szerintem sokkal jobb a gomb, mint a mágnes :)

    VálaszTörlés
  2. A gomb mindenek felett. :))
    Nekem is voltak mostanában csúfos kudarcaim a mágnessel és nagyon meglepett, hogy a jó mágnes mennyire drága. :(

    Nekem is nagyon jó volt ez a csere-bere. :)))

    Ellophatom a képet (?), mert ilyen jót úgysem tudok készíteni erről a szép noteszról. :)

    VálaszTörlés
  3. Szerintem is nagyon jó a gombbal!:)
    Olyan kis csinos!:)

    VálaszTörlés
  4. Judit! A kép természetesen mehet, (látom szépen elolvastad az alul lévő apró betűt : ) ) és a másik is nyugodtan. Elvégre a hűtő oldalán már szerepelt, csak senki nem úgy nézte ; )

    Toritextil, Nagycsili, köszönöm! : )

    VálaszTörlés