2010. november 24., szerda

Tornazsák kis Gombáknak

- Ugráljunk, mint a verebek, rajta gyerekek! - kiabálja a cérnahangocska, s a hangforrás tényleg nekilát ugrándozni, kis testétől csak úgy döng a régi födém.  - Ne itt ugrálj, majd az oviban! - próbálom csitítani - Holnap úgyis lesz torna, pakoljunk inkább be a zsákodba!


Bizony, az is van már! Sünis, domborgombával. Volt már  majdnem ilyen az ovizsákon, ez most a folytatás, hogy passzoljanak egymáshoz. Mivel a nagyi ragyogó okker blúzából már csak az ujjak maradtak, egy kicsit ki kellett toldani az anyagot, a hátsó oldal ezért narancsszínű lett. Süni minden eddiginél ügyesebben szorítja a zsákmányt, a zsák szájánál pedig a szokásos fazontól eltérve egy kis gumírozott oldalhúzás készült. Rászabadultam egy olyan varrógépre, ami tud többöltéses cikkcakkban varrni, és ez a metódus a széles gumi rögzítéséhez tökéletesnek tűnik. A végeredmény Pancimanci tornafelszerelésén kívül (ami egyelőre igen csekély volumenű) természetesen alkalmas az elengedhetetlen tartozékként hurcolt kegyállatok szállítására is.

Egyébként nagyon büszke vagyok magamra. Nem, nem a végeredmény miatt! Hanem mert az állandó kísértésnek eleddig sikerült ellenállni: csak erős akaratomnak köszönhető, hogy reggelente nem az én ebéd+egyéb napi betevőm utazik a süni-gombás batyuban, hanem eredeti szándék szerint az ovizsák mellett várja a nap végét. Azért hazafelé jövet-menet még én vihetem, úgyhogy van alkalmam kicsit villogni. De ez titok, a hivatalos verzió szerint csak segítek cipekedni egy kicsit.

2010. november 12., péntek

Elefántos melegítő

Nem vagyok gyapjúszakértő, de emlékeztem rá, hogy "a jó nemez kissé rücskös, és elefántbőrszerű felülete van".

Van jó adag csodaszép gyapjúfilcem (naná, hogy kaptam, köszönöm Tibi bácsi!), melynek felülete határozottan elefántbőrszerű. Szürke is van, kék is van.
Visszafelé gondolkodva, no és a praktikum kedvéért készült belőle ez az elefánt. Akarom mondani efejánt. Bizony, nem elefánt, hanem efejánt. Nálunk ez a tisztességes titulusa.


A hihetetlen sikerű négylábú nem kutya, nem cica, vagy mackó, hanem az elefánt. Már a legelső babatakarónk is elefántos volt, de ennek csak a számmisztika szakos hallgatók szerint van jelentősége. Nem volt abban semmi tudatosság, ahogy szép fokozatosan (akár alattomosnak is mondhatnám) elleptek minket. Igazán komolyra akkor fordult a dolog, amikor lett egy elefántos párna- és paplanhuzat szettünk a nagymamától. Ezek az ágyneműk sosem voltak eredeti funkciójuk szerint használva, viszont mindenhová el lettek szállítva - a mai napig állandó műszakos főrongyi státusban vannak.
És persze van a mindig kéznél lévő verzió: az ember letámasztja az ujjait, a középsőt pedig felemeli, hogy az efejánt ormánya ne a földön söprögessen, hanem inkább viccesen keresgéljen morzsát, szomorkodó gyereket. Jól bevált vigasztaló volt, ahogy szimatolgatott, belekortyolt a teába, összeismerkedett a világgal - akárhol tört elő a búbánat, felitta a könnyeket.


Ez az elefánt pedig azért készült, hogy a benne rejlő melegítőpárnát hosszú ideig tartsa kellemes hőmérsékleten. Szerencsére ezzel nincs is semmi baj. Kapott egy horgolt virágot dísznek (oké, elismerem, hogy akár gyöngyfejű polip is lehetne, de ez most virágdísz) szóval vidáman tudja lóbálni virágos farkát, vagy azt éppen elrejtve akár cumizós bébielefánttá törpül. Van viszont egy kiküszöbölhetetlen hibája, ami miatt tervezett funkciójában nem használjuk: "csúúúúnya köles-szaga vaaan!!". Sajnos még így, vastag bőrbe csomagolva is.



Mivel lehet megtölteni egy melegítőpárnát, hogy gyerekorr-kompatibilis legyen?