1Pom, 2pom, Pompom

Volt nekem egy sálam, (tudod-e)

vidám, női, csajos (mondod-e)

pihe-puha gyapjú (fogod-e),

öröm simogatni (hiszed-e).

Mégsem tekertem a nyakamba, mert a körkötés miatt (így duplán) túl vastag, s a nyakamon a bőr finnyáskodott, hogy ez neki ezerszer döfköd, meg viszket, nem úgy, mint az ujjbegyemen. Viszont akadt valaki, aki nem reklamál, ha szúr a sapija, nem vakaródzik a sál alatt, bármilyen gyapjas is az. Nyissz-nyassz, először is lett egy csokor pompom+om, ami bár nem olyan szép barna, mint jól ismert névrokona, Pancimancinak legalább annyira kedves, jó beszélgetőtárs, s még az ő apró ujjai is finomnak találják. Készülnek a pom-pom-ok, Pancimanci nem bír betelni velük, én nem győzöm tekerni, majdcsak lesz hová gurulniok, gondoltam.

Fel is került egy a hirtelen született fülmelegítő sapkára. A többi gömbhöz pedig készült käbät helyett meleg pulóver és megint sapka. A nyári babának, hogy ne dideregjen reggelente.

Újrasapka

Szándékosan egybe írva, mert egy női felső átlényegítése következik. Ilyen sapkává, ami azért trükkös, mert nem csak gyerekfejjel lehet megtölteni.

Vannak az aljas, hívatlan látogatók, akik kifejezetten a gyerekes családokat kedvelik (s akiket eszünk ágában sincs marasztalni): volt már egyszer TüdőGyula nálunk, most meg a FülfáJóska pofátlankodott ide. Csöppet sem vicces társaság. Úgyhogy kénytelen voltam Pancimanci fejére védősapkát varrni, titkos zsebeset, amibe a Jóska elleni csodapárna elrejthető.

1. Végy/örökölj/találj a szekrény mélyén egy pántos női felsőt.

 2. Vedd észre, hogy a mellrésznél lévő dupla anyag kínálja magát a "kitömésre", a pántok pedig akár kötők is lehetnének, ha az egyik (a megfelelő = hátul lévő) végüket kiszabadítjuk.

3. Hajtsd ketté a középvonal mentén a ruhadarabot, majd méretvétel után szabadítsd meg a felesleges részektől.

 

4. Varrd össze a homlok középvonalánál. Ezután már csak össze kell húzni a tetejét, a fülrésznél elhelyezni egy vízszintes varrást, hogy a csodapárna ne csússzon majd túl mélyre, s a fej hátsó középvonalánál (ami egykor a dekoltázs húzott része volt) kibontani a bélésanyag varrását - itt lesz beadagolható a meleg.

5. Ja, és nyugodtan tegyél rá egy kéznél lévő pompomot.

 

A nyári baba

Még nyáron született ez az öltöztetős baba, hogy Pancimanci ne azért autózzon és vonatozzon annyit, mert nincs tutujgatni-valója. Egyébként van neki: egy hatalmas kacsa és krokodil töltik be ezt a fontos szerepet. Újabban Brummig mackó - amit még magamnak szereztem az ősikea idején - húzza állandóan fel-le a mellénykéjét. És PM kikönyörögte a vitrinből azt az ördögöt is, amit féltve őrzök, mert az én drága jó nagyanyám készítette nekünk valamiféle karácsony környéki alkalomra. Illetve Mikulásra... Hát persze! Hisz volt egy hatalmas Mikulásunk, rendes püspöksüvegben, és két kicsi Miki, akik a mikulás-tarisznyához tartoztak. És ez a szegény ördög, aki  tulajdonképp krampusz, de erről inkább valamelyik december 5. közeledtével nosztalgiázok majd...

A kedvencem: levélkés Zara blúz drapp nadrággal. 

Szóval az öltöztető baba még mindig nekem jelent nagyobb szórakozást, pedig nagyon csinos kis ruhatára kezd lenni. Egyelőre két nyári ruha, egy nadrág, egy blúz és a hozzá tartozó kalap/sapka a repertoár (és persze két kis bugyi, mert az "koszolódik" leggyorsabban). Minden darabja valódi embergyerekre szánt  babaruha  felhasználásával készült. 

Így kezdődött..

Igen, a ruha hamarabb elkészült.

Neve egyelőre nincs, mert Tündér Boginak szeretné keresztelni kicsi anyukája, de ez már foglalt megszólítás  minálunk. Amíg kigondoljuk mi illik hozzá, addig nekifogtam téliesíteni a ruhatárát, kap jó meleg pulóvert, sapkát, meg persze valami lábbelire is szüksége lesz.

Olvasósarok

Ma esti vasalás helyett egy ajánló következik.
Pancimanci szeret olvasni, igaz, ehhez jelenleg még egy kis technikai segédletre (felolvasógép = anya vagy apa) van szüksége. Kedvence a búvár zsebkönyv (összes), mostanság pedig a Léghajóval a dinoszauruszok földjén c. ismereterjesztő kalandregényt fogyasztjuk - egyébként mindenevő. Ez csak azért érdekes, mert Pancimanci mindössze négy éves, jó, ha a felét megérti a történetnek, de roppantul élvezi és szerencsére nem zavarja, hogy a felolvasógép néha elakad és csak harmadik nekifutásra tudja kimondani a cselekmény főszereplőjét (addigra ő is folyékonyan kiejti, hogy pachycephalosaurus). Azon sem csodálkoznék, ha a rendkívül népszerű  "mi leszel ha nagy leszel" kérdésre legközelebb Gerald Durrell lenne a válasza.

Van a könyvszekrényünkben egy külön polc, ahol a "később lesz jó" példányok várják a bevetést/felfedezést, onnan került elő ez is. Mert én már jóval azelőtt gyerekkönyv-felvásárlásba kezdtem, hogy Pancimanci lett volna... Egyet azért, mert jók benne a képek és a figurák, a másikban frappánsak a naprakész versikék, a harmadikat,  mert még gyerek vagyok én is. Akinek pedig nincs még ilyen csuda polca, sem ötlete, mit is olvashatna a gyerek(nek), mit volna jó ajándékba vinni az unokaöcsinek, vagy a keresztlánynak szülinapra, annak ajánlom a Könyvmutatványosok oldalt. Nem azért, mert könyvet nyerhetek, ha innen most odakattintasz (úgysem nyerek soha) hanem azért, mert szerintem jó.

Másként vasalok

Olyan régen írtam ide, hogy barátaim, akikkel már csak félévenként találkozunk szóvá tették... nagyjából egy hónapja. Legyen most az ő kedvükért itt ez a bejegyzés.

Mostanság próbálok nem csak a szemem, hanem a kezem alatt is táskát növeszteni. Utóbbival - jártasság híján, kevéske tapasztalattal - több probléma adódik, de van egy remek és vadonat új kis trükköm, ami nem titok, mindjárt elárulom, mondhatni leleplezem. Szerénytelenül akár találmánynak is titulálhatnám, ez azonban az én számból felettébb szokatlan kinyilatkoztatás volna.
A "felfedezés" lustaságomnak köszönhető (mint tudjuk ez a fejlődés mozgatórugója, legfeljebb kicsit másként). A blogtalálkozó alkalmából rendkívül hasznos és érdekes információkat cseréltünk a vasalásról (is): ki hogyan, kinek, miért, vagy miért nem. Most némi betekintést engedek az én módszerembe, de felhívom mindenki figyelmét, hogy ne kísérletezzen hasonlóval otthon, veszélyes lehet!

A magamfajta nem-túl-háziasszonynak a nem-túl miatt, a vérbelinek a vére miatt egy szimpla vasalás igen jelentős (égető) problémává tud duzzadni a rohanós hétköznapok során. Megesik, hogy a saját ruhámat reggel a felvétel előtt próbálom kicsit kisimítani, mert az enyéim az ingek után valahol a sor végén kullognak a vasalni valók listáján, a lista hosszú, a kupac-halom-hegy pedig MINDIG nagyobb a kelleténél (vasalási axióma). Szóval reggel, amikor "nincs egy rongyom, amit felvegyek" kisimítom a nagy ágy tetején az ágyneműt, szépen "megterítek", előkapom a kis útivasalót és elintézem a ránctalanító munkálatokat - így akár 3 perc múlva menetkész vagyok.  Mivel nyáron a könnyű, vékony anyagú ruhák vannak terítéken, amiket tényleg nem lehet vasalás nélkül hordani, az utóbbi időben sűrűbben került elő az instant módszer. Vasalgattam.
Aztán elérkezett az ágyneműváltás ideje. Természetesen adódott némi probléma a huzat eltávolításával, természetesen, hisz nem tartozunk egy súlycsoportba - én és a 2*2 méter. Amint a hatalmas textil cseréjekor minden alkalommal, úgy most is birkózni kezdtünk: én - a kegyetlen mészáros - elkezdem húzni kifelé a belét, a huzat persze nem adta, markolta a sarkokat erősen, ragaszkodó (ravaszkodó) típus. Houdini szelleme tátott szájjal bámult az orchidea mellől, gyanítom az ámulat nem elismerésből, mint inkább döbbenetből fakadt. Aztán végre az emberforma hadonászó valami előbukkant a leplek alól, ahol addig-addig kalimpált, hogy most akár győzelemtől ittasan kacsinthatott volna az orchidea irányába, hisz kezeiben volt a paplan mind a négy sarka, lábait beterítette a fáradtan leomló huzat, DE. Houdini hangtalanul vigyorgott, győzedelmi mámor -> kámfor, mert a paplan és a huzat mindezek ellenére nem engedte egymást. Újabb kísérteties kísérletezés során megállapítottam, hogy persze, naná, nyilván nem, hiszen valaki egymáshoz ragasztotta őket. Valahogyan. Tette ezt titokban és aljas szándéktól sem mentesen, míg én dolgozni voltam, esetleg éjjel, legédesebb álmom közben, vagy amikor gyanútlanul nyitva felejtettem az erkélyajtót. Kénytelen voltam harmadjára is nekirugaszkodni, hisz a huzat koszos, másik nyári paplan nincsen, ipari méretű mosógépünk nem lévén pedig együtt túlméretesek a mosáshoz. Houdinit már nem részletezném, elég annyi, hogy felettébb neveletlenül viselkedett, részemről kapálódzás, keresgélés. Végül a megállapítás: anyagok megbonthatatlan barátsága ez már... (gurul-gurul a tantusz) köszönhetően nekem és a vasalónak.  Bármennyire is ragaszkodtak egymáshoz, bármily szépen feszült is a huzat a belsőn, óriási erőfeszítéssel szétcincáltam őket - én, a hentes. Lett hát egy enyhén felülethiányos paplanom és egy ragacsmaradványos huzatom. Hurrá (valódi, csak semmi cinizmus)!
Cserébe a lyukas paplan miatt érzett lelkiismeret-furdalásért bezsebeltem néhány percnyi heuréka-rohamot. Hisz felfedeztem a vetex-csíkok helyettesítésére alkalmas nagy felületű csoda-anyagot! A mi kis rövidáru boltunkban az 5 cm széles vetex is beszerezhetetlen luxuscikk, s most 8 négyzetméter mínusz néhány tenyérnyi boldog tulajdonosa lettem! Tudom, nem spanyol viasz, sőt más már valószínűleg évek óta tudja a nagy titkot, sőt van, akinek vetex nagyker a szemközti szomszédja, sőt semmi szüksége ragasztott huzatra. Mégis, oly nemes célnak tűnik ezért hozni paplan-áldozatot. És a gyönyörű, de szinte átlátszó pamutokból táskát, cipőcskét, bármimást varróknak hasznos tanulság lehet. (Nekem táskavarráshoz most kifejezetten kapóra jött.)

Tehát, ha valaki nagy felületen szeretne varrás nélkül textíliákat egymáshoz rögzíteni és a keskeny vetex csíkok egymás mellé illesztésétől irtózik (illetve majnem-szomszédja Ikea személyesen), az
vegyen Mysa Gräs nyári paplant. Ez összesen 8 négyzetméter ragasztófelületet jelent, jelenleg 1290 forintért*. A 400 gramm poliészter szál töltet bónuszként jár hozzá, babavarrósoknak elajándékozható. Ezek után pedig csak vasalni kell, nincs mese, ezt most nem lehet másként.

Mindezen kalandot szinte feledve az illatos, mosott ágynemű felhúzásánál a bűnjeleket szépen befelé terelgettem, semmi probléma, a belseje úgysem látszik. Rá kellett döbbennem, hogy vannak emberek, akik nem néha szórakozottak (a hangsúly a néhán van).  Igen, bevallom, hogy amikor a vasalóval kísérletezgettem, történetesen kifordítva volt a huzat a paplanon.


(*Látszik, milyen villámgyorsan születik nálam egy bejegyzés: sajnos ikeaújév volt időközben, ami áremelkedést hozott paplanfronton.)

Ez a két kis tiri-tarka a blogtalálkozón talált gazdára, és csak ilyen mobilos képre futotta. 

Semmi közük a vasaláshoz.

Hamarosan...

...beszámolok róla, hogy öregszem, és "rendes" nő lett belőlem, aki vasalásról és ágyneműkről fecseg.

...megmutatom, hogy áll Olga táskája, (illetve táskái) ami(k)nek már régen készen kellene lenni. *

...bevallom, ha ilyen tempóban haladok az igazi nővé válás útján, félő, hogy kritizálni fogom a mosóporom. (De szerencsére itt még nem tartunk.)

...megörökítem/megmutatom az öltöztetős babát, amíg szezonja van a ruhatárának, mert aztán didereghet az őszi esőben.

* Most mutatom: ezek a félkészek.

Ez volt a beharangozó. Többen reklamáltak már hiányérzetüknek hangot adva (egyelőre szép szolídan), amit én most jóindulatú noszogatásnak vettem. Hajlok a jóra. Szóra. Jó szóra.

Kutya is, nyúl is

Olyan ez a nyúl, hogy elmegy a buliba. Készül rá, alig várja már, számolja a napokat (vágja a répát egyre rövidebbre), aztán amikor végre ott ő: csillogó szemmel körbenéz, végigjár az ismerősnek vélt ismeretlenek között, lopva pillog balra-jobbra, mégsem mer senkihez sem odamenni, félve sandít "rájuk", örülve az inkognitónak. És akkor rádöbben. Nem, ez nem az ő éve, neki ne mondja meg holmi ősi asztrológia. Szégyenkezve ismeri be magának (azért az is nagy eredmény), hogy sokkal nyúlabb ő minden nyulaknál.

Aztán szomorúan, fejét lógatva hazamegy, és kutyául érzi magát. Még szerencse, hogy van társasága. Ücsörögnek, diskurálnak. Csendesen nézik a kajánul, vakító vigyorral lengedező fehér pamacsokat, amint az ablakpárkányból kinövő pókhálón súlytalanul fel-fellibbennek. Ilyen ez a február...

Got the mood

Nincs egyenlőség: mindig érzem én, hogy a kelet az messze nem nyugat és most nem csak a buszra szállást megelőző könyöklésre gondolok. Annál inkább a nyakkendőkre. Selyemből természetesen. A székesfővárosban eszembe sem jutna beszerezi, bár a darabáras "kipróbált ruhák boltjá"-ból még mindig jobban kijönne, mint egy újonnan vásárolt a szalónból. Csakhogy nekem nem eredeti rendeltetésének megfelelő használatra vonatkozó aljas szándékaim voltak/vannak selyemnyakkendő-ügyileg...

Egészen más kategória ez keleten. Félévente behuppan a kilós boltba a magamfajta, aki próbál a legkevésbé feltűnő lenni, miközben hangosan kalapál a szíve az izgalomtól, amikor végigsimítja a pénztár mellett fellógatott szebbnél-szebb példányokat. Errefelé nem sokakat izgat a selyemnyakkendő, (a célcsoport másutt vásárolgat), nem is nagyon volna mihez felvenni, nem is praktikus viselet. Csak nehogy eszébe jusson (más)valakinek is, hogy ezek ott igazi kincsek! Egy-két pecsét előfordul rajtuk, de legalább látom, nem csak az én kiváltságom, hogy némely ebédem örökkévalóságra vágyik és leugrik a villáról. Viszont kellően nagy a választék és szerencsére nem lepedőnyi darabokra van szükségem mondjuk egy zsebnaptár bekötéséhez.

 

 

Ez a csodaszép nyakkendő csak várt, várakozott, mikor kerül végre sorra (várólista van, hosszú). FércJudit még tavaly rittyentett egy gyűrűt abból a tenyérnyi darabból, amit csak úgy adtam, hátha jó lesz neki valamire.

Végül nekem lett jó, mert elkészült a gombhoz a kabát. Vagyis nagyon elegántosan gyűrűt az ujjra, naptárt a kézbe és mehetnék akár roppant fontos meetingekre, vagy esetleg Operába, vagy selyemnyakkendős partykra... De én inkább nem megyek sehová, csak megsimogatom a pöttyeimet, amikor beírom a naptáramba, hogy villanyórát leolvasni.

Ő lesz az egész évre szóló D O T T Y . P A N N Y - m.

 

Fi-úknak-va-ló

Van néhány kedves unokaöcsém, akik voltak képesek úgy születni és keresztnevet vételezni (jóváhagyólag rásírtak a választásra a szülőszobán, megérezve a helyzetben rejlő lehetőségeket), hogy már október végétől beindulhasson az ajándékozási szezon, ezzel nem kis fejtörést okozva nagynénjüknek.

Az aktuális ünnepeltek viszont kinőttek már a Pudling és egyéb állatféleségek korszakából, úgyhogy valami mást kellett kitalálni az örök sláger (nanáhogylegó) mellé. Ez lett belőle: egy-egy számos felső, hozzá illő válltáskával. Lehet virgonckodni az oviban majdnem-egyen-pólóban, lehet vinni  tűzoltót vagy rendőrautót vagy bármi mást a tarisznyában. Hazavinni kavicsot, csigát, tobozt, hógolyót, egyéb szívmelengető szezonális szerzeményt. A tarisznyákban régi kedves kordnadrágom kelhetett új életre. A modell egyszerűségének oka, - se zseb, se tépőzár - hogy  kétoldalas, amolyan 2 az 1-ben, kifordítom-befordítom. Strandszezonban vidám színes, hiden télben komolyabb - de éppen fordítva is lehet, ha a gyermek valahányadik dackorszakát éli.

Azt sajnálom, hogy nem volt már időm igazán kicsinosítani a darabokat, mert egy kis kipufogófüst és kondenzcsík nagyon hiányzik róluk a szememnek.

Ez-fi-úknak-va-ló: betűzi PanciManci a mesekönyv hátulján a kolofont, mutatóujjával jobbról balra lassan, akkurátusan szántva a sötét barázdákat. Amikor azonban megkérdezte, neki mikor lesz ilyen felsője/táskája, akkor elgondolkodtam, vajon besorolható-e az efféle ajándék a hagyományosnak mondott kategóriába. Nemigen. Viszont nem vagyok  híve semmilyen  kategóriának (no jó, bevallom, annak azért örülnék, ha PM nem azt a világoskék, dínós pulcsit akarná  állandóan felvenni, amelyről kilométerekre látszik, hogy fi-úknak-va-ló, de ezt a véleményem egyelőre megtartom magamnak).

Persze ez az ajándék nem biztos, hogy annyira meghatja a fiúkat, hogy büszkén viseljék a nagynéni keze munkáját, de azért optimista vagyok.

Utószó

A szokásos stílusban, egy hónap késéssel, de örömmel jelentem, hogy nálunk is volt karácsony, bizony! 

Idén a mézeskalácsot ánizzsal és gyömbérrel bolondítottam kicsit, s a tavalyihoz hasonlatos hímes-mézesek készültek az illatos tésztából. Efféle mézes-tallérokat osztogattam karácsony környékén az ismerősöknek, akikkel véletlenül összefutottam - remélem kellemes meglepetésként. 

Az óvodai karácsonyra kaptak az óvónénik egy csoportképet a lurkókról. Mostmár nem egészen így csinálnám, de a tapasztalatokat elraktározom a következő szezonra, mert úgy tűnt, örültek az egyedi ajándéknak.

Hamarosan újabb, melegebb vizekre evezek, de ez a hóesés! Hmmm, talán ez juttatta eszembe a karácsonyt...