Tündér Bogi

Szeretném bemutatni Tündér Bogit. Ezt a nevet kapta az elefántos baba, ami Pancimanci első igazi babája a csúnyácska műanyag csecsemő és Orsi baba, meg az egész óvodányi állatsereglet után (mellett).

Bogi jól érzi magát nálunk, már kétszer is volt az állatkertben elefántot nézni, néha pedig ellátogathat az oviba meglesni a gyerekeket. És hogy miért is tündér? Mert az Álomtündér küldte hozzánk, miután Pancimanci esténként egyedül (anyu fél órás simogatása nélkül) tud már elaludni. Ilyenkor Bogi vigyáz rá, s bizony gyakran megesik, hogy a lányok frizurája reggelre szénaboglya-kócos. Most pedig megsúgta nekem, hogy szeretne egy hugicát. Nagyon, nagyon. 

A Hendimédi féle játék részletei ITT.

Tornazsák kis Gombáknak

- Ugráljunk, mint a verebek, rajta gyerekek! - kiabálja a cérnahangocska, s a hangforrás tényleg nekilát ugrándozni, kis testétől csak úgy döng a régi födém.  - Ne itt ugrálj, majd az oviban! - próbálom csitítani - Holnap úgyis lesz torna, pakoljunk inkább be a zsákodba!

Bizony, az is van már! Sünis, domborgombával. Volt már  majdnem ilyen az ovizsákon, ez most a folytatás, hogy passzoljanak egymáshoz. Mivel a nagyi ragyogó okker blúzából már csak az ujjak maradtak, egy kicsit ki kellett toldani az anyagot, a hátsó oldal ezért narancsszínű lett. Süni minden eddiginél ügyesebben szorítja a zsákmányt, a zsák szájánál pedig a szokásos fazontól eltérve egy kis gumírozott oldalhúzás készült. Rászabadultam egy olyan varrógépre, ami tud többöltéses cikkcakkban varrni, és ez a metódus a széles gumi rögzítéséhez tökéletesnek tűnik. A végeredmény Pancimanci tornafelszerelésén kívül (ami egyelőre igen csekély volumenű) természetesen alkalmas az elengedhetetlen tartozékként hurcolt kegyállatok szállítására is.

Egyébként nagyon büszke vagyok magamra. Nem, nem a végeredmény miatt! Hanem mert az állandó kísértésnek eleddig sikerült ellenállni: csak erős akaratomnak köszönhető, hogy reggelente nem az én ebéd+egyéb napi betevőm utazik a süni-gombás batyuban, hanem eredeti szándék szerint az ovizsák mellett várja a nap végét. Azért hazafelé jövet-menet még én vihetem, úgyhogy van alkalmam kicsit villogni. De ez titok, a hivatalos verzió szerint csak segítek cipekedni egy kicsit.

Elefántos melegítő

Nem vagyok gyapjúszakértő, de emlékeztem rá, hogy "a jó nemez kissé rücskös, és elefántbőrszerű felülete van".

Van jó adag csodaszép gyapjúfilcem (naná, hogy kaptam, köszönöm Tibi bácsi!), melynek felülete határozottan elefántbőrszerű. Szürke is van, kék is van.
Visszafelé gondolkodva, no és a praktikum kedvéért készült belőle ez az elefánt. Akarom mondani efejánt. Bizony, nem elefánt, hanem efejánt. Nálunk ez a tisztességes titulusa.

A hihetetlen sikerű négylábú nem kutya, nem cica, vagy mackó, hanem az elefánt. Már a legelső babatakarónk is elefántos volt, de ennek csak a számmisztika szakos hallgatók szerint van jelentősége. Nem volt abban semmi tudatosság, ahogy szép fokozatosan (akár alattomosnak is mondhatnám) elleptek minket. Igazán komolyra akkor fordult a dolog, amikor lett egy elefántos párna- és paplanhuzat szettünk a nagymamától. Ezek az ágyneműk sosem voltak eredeti funkciójuk szerint használva, viszont mindenhová el lettek szállítva - a mai napig állandó műszakos főrongyi státusban vannak.

És persze van a mindig kéznél lévő verzió: az ember letámasztja az ujjait, a középsőt pedig felemeli, hogy az efejánt ormánya ne a földön söprögessen, hanem inkább viccesen keresgéljen morzsát, szomorkodó gyereket. Jól bevált vigasztaló volt, ahogy szimatolgatott, belekortyolt a teába, összeismerkedett a világgal - akárhol tört elő a búbánat, felitta a könnyeket.

Ez az elefánt pedig azért készült, hogy a benne rejlő melegítőpárnát hosszú ideig tartsa kellemes hőmérsékleten. Szerencsére ezzel nincs is semmi baj. Kapott egy horgolt virágot dísznek (oké, elismerem, hogy akár gyöngyfejű polip is lehetne, de ez most virágdísz) szóval vidáman tudja lóbálni virágos farkát, vagy azt éppen elrejtve akár cumizós bébielefánttá törpül. Van viszont egy kiküszöbölhetetlen hibája, ami miatt tervezett funkciójában nem használjuk: "csúúúúnya köles-szaga vaaan!!". Sajnos még így, vastag bőrbe csomagolva is.

Mivel lehet megtölteni egy melegítőpárnát, hogy gyerekorr-kompatibilis legyen?

Színfoltok

Őszi gyerek vagyok. Szeretem, ahogy a fáradtan elnyúló napsugár még utoljára megcirógatja a barnára ráncolt vadgesztenye-levél fonákját. Amikor a tüskés hát alól a szolidan formált gesztenyekavics a tenyerembe simul, s azt is, ahogy az elmúlással terhes ősz könnyei a járdát áztatják apadhatatlanul. Miközben a reggeli harmatos levegő az orcámba csipked, a levelek bomló párája a legmélyebben nyugvó szaglósejteket is megcsiklandozza, az ügető felől érkező szellő pedig egyre gyakrabban istállószagot kerget a kapu elé.

A vadszőlővel locsolt betonkerítés mellett haladva óvatosan kerülgetem a valószerűtlenül narancsszínű meztelencsigákat, melyek megtévesztésig hasonlítanak az egyébként ártalmatlan nedves levelekre. Magam is meglepődök, ahogy a néptelen utcán munkába sietve ijedten pöttyintek egy halk hellót a szomszéd óriás snaucerére, amint az lépteimet hallva álmosan emeli rám tekintetét. Nem érti, hogy az a nő ott a kerítés mögött mit akarhat. (A nő sem érti, mit akarhatott, zavartan körbeméri a terepet, volt-e fültanúja a flörtnek.)

Méricskélem kamaszosan megnyúlt árnyékom, zavartan hunyorgok a világot értelmezni próbáló kérdéseire. Nézem a semmiből néhány nap alatt felépülő gombakolóniát, a zsemlekalapok mesterien felhasított héját. Akaratlanul Istent játszok, amikor a lábatlan, törött szárnyú, tetszhalott szkarabeuszt (nem ékszer)dobozba csomagolva magammal viszem, de miután a melegben ijesztően mocorogni kezd, visszataszítom a dermesztő hidegbe. Dísz lett volna egy kislány ágya mellett - álmok őrzője. Elment, elengedtem. 

Szeretem, ahogy a születésnapom felhajtás nélkül bújik a hétköznapok közé, s közben mégis emlékezetes marad. S azt is, ahogy a névtelen mindennapok felejthetetlen pillanatai szülinapossá varázsolnak.

Az ősz az elmúlásé, mondják. Pedig az ősz az élet. Szeretem.

Gombás...

Bennfentes információ szerint bolondgombás. Szerintem nem bolond, csak bolondos.

Egy őszies, ragyogóan avarszínű leselejtezett blúzból készült  PanciManci oviszsákja (megjegyzem, Oui márkajelzésű volt - látható, hogy még egy efféle ruhadarab sorsa sem véletlenszerű). Mivel nem akartam, hogy magányosan árválkodjon rajta a JEL, ami a fent említett gomba, kapott egy tüskés hátú testőrt. Először is rajzon.

 

Aztán következett a kísérletezés, és látható, hogy életem első applikációja távol áll a tökéletességtől. Ez itt az első próbálkozás. Domborgomba lapos sünnel (hááát igen, a hasára sikerült rávasalni az illanófilcet, nehogy véletlenül eltűnjön).

Második generációs domborgomba rövid karú sünivel, kissé levitáló szállítmánnyal. Fenomenális. Úgy értem para-. Viszont nincs idő parázni, úgy debütált, ahogy van.

Nem egészen ilyennek képzeltem, de a végeredmény immáron ott csünghet a többi kis színes zsák mellett és ennek örülök.

Mostanában sokszor eszembe jut, hogy a majd' évszázados varrógép helyett mennyivel könnyebb volna dolgozni egy olyan masinával, ami nem csak egyféle öltést produkál - talán a végeredmény is szebb lenne. PanciManci mindenesetre elégedett, ezért én is kezdek megbékélni magammal és igyekszem, hogy hamarosan kész legyen a tornazsák is...

Itt van újra...

Eltűntem, az utóbbi időben kicsit elvesztem, mondogatják nekem. És tényleg: eléggé elveszett voltam saját érzésem és értelmezésem szerint is. Hosszú hallgatás után most egy kis életjel.
A miért pedig egyszerű: minden megváltozott, a napi életritmus, a feladatok, az  (idő és munka) beosztás, az ébredés és az álmodás. Nincs semmire idő, óriási lemaradásban vagyok az ígéreteimhez és terveimhez képest. Bizony, behozhatatlan előnyre tettem szert (egyik felem), ami az irányokat és lehetőségeket is figyelembe véve kínzó fájdalommal jár (másik felem).  A maratoni futásnak még a gondolata is légszomjat és kimerültséget idéz elő nálam, szóval saját magam hosszú távú üldözése esélytelen. Határozott tervem volt, hogy abbahagyom, kiszállok, bedobom a törölközőt és visszavonultan élek a való világban (blog-mentesen) szájbersikerek ide vagy oda. Nem marad erőm, időm (kedvem) a megkezdett dokumentálás folytatásához, de nem is nagyon van mit mutatni. A többi fóbiát hasznosság és értelem, célok, vállalható minőség, miegyebek (végtelen a sor) tekintetében most nem ecsetelem.
Aztán egyszer csak jön egy levél, (amit két héttel a megérkezése után van időm elolvasni és megválaszolni), és mint egy flaska friss víz a kezembe nyomva - buzdít, unszol, noszogat. A palack alján pedig a titkos üzenet, miszerint a célvonalnál valaki vár rám, és kifejezetten rám vár, csak rám.
Én pedig nem szeretek csalódást okozni annak, aki bízik bennem. Úgyhogy futok már, futok még, ha messziről (és az én szemszögemből idebentről) siralmas vánszorgásnak tűnik is.

 Ebből pedig lesz valami. Ha már egyszer itt van az ősz...

Készülődés

Kicsit rendezni szeretném a soraimat, hogy kulturált formában, vagyis  ízlésesen tudjak megrendelt termékeket postázni. Ebben nagy segítségemre lesz az a sok szépség, ami FércJudinak köszönhetően itt virít a varrógépasztalon. S hogy mi lesz belőlük, az egyelőre titok, addig csak virulnak és mosolyognak. Külön érdekesség, hogy saját magam vagdoshattam az anyagokat, préselhettem a gombokat, miközben a lelkes lánycsapat a WAMP-ra készülve csak fércelt és fércelt... Köszönöm még egyszer a lehetőséget!

Hétvégi összeeresztés

Aki még nem tudná, szombaton "blogtalálozó" lesz. Nyeltem egy nagyot, meg még egyet, és miután a nyárutós nyaralás nem jött össze bátorkodtam jelentkezni. Az roppant enyhe állapotjelző, hogy izgatott vagyok. Még az is, hogy nagyon izgatott...

További részletek a képre kattintva Ginánál olvashatók.

Tenger és naplemente

A korábban bemutatott félkész borítók immáron megtöltve írnivaló üres lapokkal és végleges ruházatban. A tenger szerelmeseinek hűsítő kék árnyalatok...

Blubb... blubb, gluggg...

Lila előzék, türkiz könyvjelző és világoskék gomb

...a fázósoknak és forró vérűeknek melengető lemenő napsugarak.

Barna előzék, könyvjelző és gomb 

Nem tudok dönteni, melyik nőtt a szívemhez jobban: a tenger mindig lenyűgöz a felfoghatatlan kékségével és méretével, akárcsak az égbolt aljáról leguruló napkorong.

A 10*15cm zárható notesz-könyvek, a borítóval színben harmonizáló oromszegőt (ez újdonság, amit teljesen házilag tekertem a vasárnapi meggyes rétes helyett) és jelző szalagot kaptak, kb. 180 sima  oldallal várják gazdájuk jelentkezését a Meskán.

Vattacukor és nyári rét

Nyár és meleg, fagyi, vagy jégkrém édes-mindegy, bár én inkább a savanykásra bökök a hűtőpult előtt tanakodva, most, hogy a vanília-csoki-puncs szentháromságot félresöpörte az ízek kavalkádja. No de a vattacukor! Az nem mindennapi nosztalgia. A vattacukros hétvégén jött, vasárnap délután, amikor a lakótelep összes gyereke odakint nyüzsgött a szépen aszfaltozott téren. Autó elvétve zavarta a gyereksereget, néha jött a helyijárati busz, vagy egy eltévedt őzbak a közlekedési szabályokra fittyet hányva végigcikázott az egyirányú utcában menetiránnyal ellentétesen. A fő esemény mégis a vattacukor-árus volt. Előpakolta a három lábon álló alumínium-lavórt és a gázpalackot,  majd sokat sejtetően, komótos tempóval kevergetni kezdte a varázspálcikát benne, hogy lehetetlen színű pamacsokat tekergessen össze a semmiből. Az ablakból hosszan figyeltem, ahogy a bámészkodók gyülekeznek körülötte, néha lementem belekóstolni az édes nyárillatba, de sosem vásároltam - talán attól féltve, hogy felfalom a csodát és nem lesz többé varázslat.

Ez a történet csak úgy eszembe jutott a jegyzet-könyvecskéről,

ami szülinapi ajándékként végezte egykori vattacukor-majszoló társamnál

A hétvégén bobozni voltunk. Az én őrületes tempójú Panci-Mancim fáradtságra hivatkozva nem teljesen saját lábon került fel a hegytetőre és szinte félálomban volt, amikor az első menetre felült az apjával. A második kört én nyertem,  s miután életem első bob-vezetését mindketten épségben és egészségben célba érve túléltük, közölte velem, hogy inkább apuval akar menni, mert ő sokkal gyorsabb! Mérhetetlen csalódásomat enyhítendő felrémlett bennem a gondolat, hogy milyen jó is volna megkóstolni a vattacukrot, aminek karamelles illata a bejárat mellett terjengve ugyanúgy elvarázsolt, mint 30 éve. No jó, legyen inkább huszonnyolc. És nem is megkóstolásról lett volna szó, hisz ettem egyszer rózsaszínűt a fogaskerekű végállomásánál, és kéket valami nyári fesztiválon... Mindkettő régen volt, de azért annyira mégsem, mert emlékszem a döglesztően meleg napsütésre, a száraz por szagára, ami a frissen nyírt fűével keveredett és az ismerősök tekintetére, ahogyan jólesően nyugtázták, hogy még mindig nem nőttem fel. A bobos száguldozás végeztével, amikor a kicsit a hátamra kötöttem, hogy aludjon végre, mégsem álltam be a sorba. Mert a ne-egyen-a-gyerek-feleslegesen-sok-édességet vezérelv mellett mégsem birtokolhatok egy hatalmas cukor-lufit. Mellesleg a fű sem volt frissen vágva. Csak a nap, az tűzött olyan elviselhetetlenül, mint régen...

 

 

A "nyári rét" notesz megrendelésre készült. Remélhetőleg tetszeni fog, mert tudom, hogy van olyan, aki szívesen befogadná. Talán erre a problémára is találunk valami megoldást...

Fúzió és mindenféle

Először csak néhány kép, hogy készülőben vannak noteszfélék (és nem vesztem el teljesen).

A "fúziós" anyag, amiből lesz valami. Egyelőre titok, hátha a leendő tulajdonosok véletlenül erre bóklásznak... Két azonos mintájú, de különböző tónusú textilt foltoztam össze egy hepehupás hullámvonal mentén, ahol "összeforrtak". Ez az eszmei mondanivaló. Vajon kitalálható, mit csomagolok majd bele?

Nekem nagyon tetszik ez a mandala hangulatú anyag, de némi kritika érte a választásomat és elbizonytalanodtam, alkalmas-e fúziós-ünnepélyes felhasználásra... ?

Cibál, cibál, hurcibál...

Pancimanci egy éves múlt, amikor először utaztunk kedvenc jó-levegő-lelőhelyünkre hármasban. A terep nem kifejezetten babakocsihoz való, valami alkalmatosságra szükség volt, hogy magamra nyaláboljam a járás örömét már élvező örökmozgót. Az addig használt babaerszény hosszú távon nem volt kényelmes egyikünknek sem, varrtam hát egy mei tait. Nem ment olyan sipp-supp! A legnagyobb problémát nem a varrás technikai része jelentette, hanem annak felkutatása, milyen is egy efféle hordozó.

 ...valami ilyesmi...

Hosszú kutakodás után fényképek alapján méreteztem a saját verziót, s már az első komolyabb használatot követően tudtam, mit kellene másként csinálni a következőn. Aztán alábbhagyott a lelkesedés, hiszen arra a kevéske alkalomra, amikor egy soha meg nem álló gyermek elfárad, elegendő volt a próbaverzió (annyira azért nem lett rossz!). Itt áll jó ideje a tervbe vett újított modell a szekrényben kiszabva, vidám ikeamadaras, narancssárga anyagból és épp a múlt héten készítettem ki, mert nemsokára újra nekivágunk a hegyeknek... 

És erre most látom, hogy játék van, és nagyon boldog lennék, ha megnyerhetném ezt a csodaszép Hunbaba mei tai-t, és eldöntöttem, adok egy esélyt a szerencsének, és épp kapóra jönne, mert a két évvel ezelőtti modellem már kicsi a Szélvész-kisasszonynak, akinek nem lett ugyan nagyobb a feneke, (sőt pelenka nélkül sokkal kisebb), viszont ő jól megnyúlt, és a varrásra időt kellene szakítani, ami nehéz ügy, és biztosan nem tudna olyan szép lenni, mit ez... 

További részletek a játékról ITT

Fel a fejjel, Yessyess!

Előrelátóan vásároltam, gondolva jövőbeli kényszereimre. A jól bevásárlás a jelenbeli. Szerencsére egy zokni (pár), az mindjárt két zokni (darab). Mindez szettben máris fél tucat (darab) alapanyagot jelent megfelelő kézbe és nem lábra kerülve. Ezekből lett először Herzli, aztán Strippy (meg a klóntesója) és az ő fejeik, akik így együtt a macskafélékhez tartoznak. Alapos számvetésünk lényege annak felvezetése, hogy maradt még egy barna-rózsaszín szívecskés vonulatot követő ruhának való. Meg fejnek való nagyon rózsaszín is. És húsvét is volt, ne felejtsük, sőt lesz jövőre is! Ez a konstelláció kifejezetten kedvez a macska helyetti nyúlkészítésnek. Is. Így született Yessyess, aki kicsit lekésett a nyúlhaverok bulijáról, valószínűleg ezért szomorkodik ennyire.

Szerencsére vidám alaptermészeű ugri-bugri, azonban hajlamos néha füllenteni és mindenre élénk fejbólintással igent mondani.

- Megígéred, hogy legközelebb nem firkálod össze a visítós malac hátát??? ÓÓÓ, hát persze! - lengeti a füleit vigyorogva Yessyess. - De a malac belebújt a kályhacsőbe, attól olyan fekete!

Előrelátóan vásároltam, gondolva jövőbeli kényszereimre. A jól bevásárlás a jelenbeli. Ezért mindjárt két szettet vettem a szívecskés-csíkos kollekcióból, ami azt jelenti, hogy még mindig van egy fél tucat (6 darab) efféle rosszcsontnak-valóm...

Strippy - szintén zenész

Ha már Herzli felbukkant, hát íme a követője, Strippy. Egy alomból valók, szóval tesók. Megelőzendő a Herzlivel megesett ránc- és szemfelszedést, Strippy azonnali arcfelvarrásban részesült. Hasonlóképp mélabús, de talán kicsit vagányabban tudja a falat támasztani.

Igen, Ő az, aki a fejléc képén kandikál, de eddig nem mutatkozott. Készült azóta egy majdnem klónja, mert bármennyire próbáltam a megrendelőt rábeszélni, hogy legalább kicsit más legyen, határozottan ragaszkodott hozzá, hogy ugyanilyet szeretne. Azért a klóntesó jobb húsban került új gazdijához - igaz, ezt csak én tudom : ) - és a hírek szerint nagy szeretetben éldegél. Ha Strippy-hoz hasonló neveltetésben részesül, akkor sokat fog babakocsiban utazni, játszóterezni és hintázni.

Strippy és Herzli vadiúj, "nagyrésztpamut" zokniból készült, tetőtől talpig kb. 35 cm magas és műszálas anyaggal töltött, úgyhogy füröszthető, ha esetleg túl sok homokvárépítést nézne végig valamelyikük. 

Zokniból annyi mindent lehet készíteni! Borzasztóan vágytam egy afféle szakkönyvre, amiben megnézhetem hogyan kell hozzáfogni. Szakirodalmam azóta sincs, csak rengeteg kipróbálásra váró ötletem...

Herzli, a zoknicica

Előbukkant a játékdoboz mélyéről Herzli. Már szinte el is feledkeztünk róla. A kissé elhanyagolt  macs közvetlenül Laci kutya után készült. Nem csak én lelkesedtem új típusú szülői mivoltomért: amikor kiderült, hogy "anyu tud kutyát  varrni", reménykedőn csillant fel a lányom szeme, hogy lehet esetleg mást is óhajtozni. A cica ugyanis legalább annyira kedvenc négylábúak közé tartozik, mint az ebek. Meg az elefántok. És a krokodilok. Nem is beszélve a kisegérről, no de ott még nem tartunk.

Herzlinek elsőre irtó nagy feneke lett, amit kénytelen voltam kissé lefaragni a kritikus férfikommentek miatt - ami azt illeti így sem kicsi... Az ábrázatával nem voltam túl elégedett, ezért kifejtettem  szemét-száját-orrát és újra varrtam. Nem éreztem átütőnek a változást, úgyhogy megint kifejtettem és megint újra varrtam. És még mindig nem volt az igazi, de ennek az ártatlan jószágnak már annyira megtépázódott az arcbőre, hogy a varratszedés nyomai is meglátszottak rajta. Úgyhogy maradt ez a végső verzió, amíg a plasztikai sebészével konzultálok. A megpróbáltatások ellenére Herzli lazán zsebre tett kézzel nézelődik, puha hátsóján gubbasztva és SZÍVélyes üdvözletét küldi.  Talán mert a  kilenc életéből még csak hármat használtam el...

Egy kis jappánkert: Sakura-ünnep

Japánba (igen, tudom, hogy nem kell két p) nagyon szeretnék elmenni sok minden miatt. Előző életemben (nem a századfordulós művészvilágiban, hanem egy másikban) szerintem japán miniatűröket készítettem. Megnézném még egyszer, mert már nem emlékszem jól... De most vissza a cseresznyefákhoz, merthogy a sakura szó a cseresznyefát és annak virágát jelenti, ami Japán nem hivatalos nemzeti virága. Évszázadok óta ünnepként tartják számon, mikor tavasszal beborítja a fákat a hófehér és rózsaszínű sziromtenger. A japánok számára a sakura kiemelt esemény, amit olyan egyszerű és kellemes tevékenységgel ünnepelnek, minthogy leülnek egy fa alá, és élvezik a rengeteg virág látványát, a szép időt, kikapcsolódnak, pihennek, teáznak. Amolyan szezonnyitó piknik.

Ennek kipróbálásához nem kell feltétlenül Japánig repülni, ugyanis a Pál utcától nem is olyan messze található a Füvészkert, (ami persze már rég nem olyan, mint amikor Nemecsek fürdőzött itt), ahol több éve megrendezik ezt az ünnepséget. A húsvétnál is bonyolultabban kalkulálható időpontban: természetesen a fa virágzásához igazítva. És valóban lehetett tisztességesen és szertartásosan elkészített teát szürcsölni, ücsörögni vagy éppen "gésa-lányok" táncát figyelni.

Nemcsak a cseresznyefák miatt érdemes a kiruccanásra a botanikus kert: rengeteg csodaszép és ritka növényt leshetünk meg, láttam például olyan fát, melyből mindössze 100 példány található eredeti élőhelyen... Tavasszal azonban a virágok sokasága és ilyen fokú töménysége az igazán lenyűgöző.

Aki pedig szeretne több virágot, ITT megnézhet még néhányat. Füvészkedjetek!

 

Noé bárkája - avagy mire jó az elefántos gyerekpóló

Biztosan másnak is akad jó sok textilhulladéka - aki azonos szabásminta alapján dolgozik, annak akár több azonos formájú is. Nekem az Orsi babák varrásánál, pontosabban mondva szabásánál keletkezett egy adag textil-cikkelyem. Mivel kidobni sajnáltam volna őket -  hisz olyan szépek és vidámak - tartogattam egy ideig, most viszont elérkezett az idő, hogy VALAMI legyen belőlük. Nem az, aminek most látszik, mert ez csak átmeneti állapot, amit egy hirtelen ötlettől vezérelve megörökítettem.

A kis fecnikből nyaloszkópos ragasztó (stift) segítségével az alkotó kedvű nagyobbacska gyerekek biztosan szívesen készítenek képet. Erre gondoltam és sebtiben kipróbáltam saját magam (nagyobbacska gyerek híján), hogy a gyerekpóló ujjából nem csak bugyi alakú neszeszert lehet kreálni, hanem kis hajót is, hozzá napocskát a textil-szirmokból, vagy éppen pálmafát, hogy igazán nyárias legyen a hangulat...

 

Beismerem, nem nagy mű, de a kallódó darabkákat életre kelthetjük ilyesformán. Ráadásul ha még gyerek volnék, szégyenkezés nélkül élvezhetném a produktumot. Vagy nagyon naív vagyok, ha azt gondolom, hogy lehet ezzel szórakoz(tat)ni? Ti mit csináltok a maradékokkal?

Nyílt titok

Ez egy rendkívül hosszú bejegyzés lesz, de talán érdekes és szórakoztató lehet nem csak annak, akinek gyermeke és/vagy telefonja van.

1. Az ovi
Gyönyörű napsütéses tavaszi délután volt. Csütörtök. Pancimancival a megszokott időpontban indultunk el a bölcsiből, a megszokott úton. Először alaposan meglestük a csirkemájat és -fejet cincálgató fekete macska-családot, majd szigorúan kézen fogva átsiettünk a főúton lévő zebrán és jázmin illatban úszva elsétáltunk az ibolyás kertek mellett, ahol már nyoma sem látszott a rengeteg eső áztatta csigának. A harkály-lakta odvas fánál a téli menetrendtől eltérően balra fordultunk és a friss műfűvel borított sportpálya szélén a kis balerína szülői magasságba emelkedve biggyeszkedett a kerítésszegélyen. - Anyu hová megyünk? - kérdezte most is, a megszokott módon. Szerencsére nem kellett a toporzékolás veszélyét jelentő rövid „Haza” választ masnival átkötözve becsomagolnom. - Elmegyünk az oviba, megnézzük milyen. Tudod, ősztől már oviba fogsz járni. - Ez elegendő indíték volt lépteink szaporázására és a szegély végén is csak kétszer kellett megismételni a páros lábbal leugrást. Természetesen elkéstünk - mondhatnám a megszokott módon. Persze nem volt ez vészes késés, hiszen a meghirdetett nyílt nap keretében délután 5-ig várták a látogatókat, számomra pedig okosabbnak tűnt uzsonnázás után nekivágni az ismeretlennek. Még így is bő egy óránk lesz felfedezni a terepet - gondoltam. A kapun belépve máris találkoztunk egy gondnok-félével, vagy talán ő volt a klasszikus portás, aki mindent tud és majdnem fontosabb az igazgatónál? Kedélyesen útba igazított és sajnálkozva ecsetelte, hogy a táncbemutatóról bizony-bizony már lemaradtunk. Nem baj, a lényeges információk úgyis csak ezután kerülnek terítékre. No igen, a teríték. A szűkösnek tűnő folyosón 3-4 iskolapadnyi asztalon mindenféle finomság zsúfolódott össze, amolyan svédasztalos reggelire emlékeztető kupacok zöldségből, gyümölcsből, szendvicsből. Átevickéltünk a táncban megfáradt falatozók között és játszótéri ismerősöket felfedezve örömmel huppantam a gyerekméretű kis székre, várva, hogy érdemi információkhoz jussunk. Eközben Pancimanci igen otthonosan érezte magát, talált egy hatalmas ládát tele mindenféle állattal, s mint azt a rendes házi kedvencek szokták, az elsőként felfedezett rozmárt követően egyenként hozta oda megmutatni újabbnál újabb zsákmányait. Néhányan autóztak, vonatoztak vagy sétálgattak, a többség megszeppenve, csendesen beleolvadt a megnyugtató szülői háttérbe, miután a vezetőnő belekezdett az ismertetőbe. Hangját  konstans gyerekzaj tompította, s bár semmi különleges nem volt abban, amit mondott, meglepően szimpatikusnak találtam a szavaiból sugárzó szellemiséget. A hivatalos rész végeztével a gyerekek ajándákot kaptak, amit a kijelölt asztalnál választhattak ki. Pancimanci némileg veszített helyzeti előnyéből, mert az eddig csendben üldögélő megszeppentek villámgyorsan körülzsongták az ajándékos asztalt, hátsó sorba szorítva tanácstalanul szemlélődő edzetlen leánygyermekem.  A hatalmas pillák alól egyre szaporábban potyogtak a könnyei. Mikor patakká nőtték magukat, nem bírta tovább - Anyu, haza akarok menni! Haza akarok menni! - hallatszott a tömegből. Segítségére siettem. A gyereksereg is gyorsan feloszlott.  Hamarosan egy piros szirmú filc-virág  volt az egyik kezében, tenyérnél nagyobb ötpöttyös katica a másikban, csipeszből varázsolt csillogós szárnyú szitakötő a harmadikban. Nem fokoztuk a halmot, egyrészt ez is bőséges kárpótlás volt a pár perccel korábbi sérelemért, másrészt hosszú az út Shiváig. Amikor indultunk végre hazafelé, a folyosón újból belebotlottunk a büféasztalokba. Csatlakoztunk az ismerősökhöz és egy papírtálcára rakosgattam répa és karalábé gerezdeket, uborka szeleteket és néhány alma darabot. Csendesnek nem mondható ropogtatás hallatszott. Aztán az ismerősök (egy fél pohár tea elpusztítása után) lassan szedelőzködtek, újabb falatozók ültek mellénk. Pancimanci tányérján épp keletkezett egy kis szabad felület, s hirtelen elrikkantotta magát - Paradicsomot kérek! - A vezetőnő, aki éppen pár perce csatlakozott egy kis karalábé erejéig, szinte visszatuszkolt a padra, hogy maradjak csak a fenekemen. Hamarosan egy paradicsomokkal megtornyozott tálat nyújtott felém, amiből meglepetten töltöttem fel a papírtányéron tátongó 4 szabad négyzetcentimétert. Aztán amikor az uborkagerezdek fogytak ki, karalábé kerül a helyükre. Majd a répák helyett körtegerezdek. Néha Pancimanci lehuppant a padról és önkiszolgáló jelleget fokozva odament az asztalhoz állva csemegézni. Legalább huszonöt perce lakomázott már, de az újratöltések miatt még mindig teli volt a papírtányér. Kezdtem izgulni, mert utolsó vendégként kellemetlen távozni, pláne ha a pincér már kabátban várja, hogy kiállíthassa a számlát... Aztán mégiscsak kiürült a tányér, lassan öltözhettünk. A kapuban a befelé megismert gondnok-portás intett kedvesen búcsút, hogy majd kulcsra zárhassa mögöttünk az ajtót. Az óvó nénik és bácsik is indultak - a sarki boltban még éppen összefutottunk. Nem számítottam rá, hogy ennyire pozitív élmény lehet egy óvodalátogatás, azonnal el kellett újságolnom. - Felhívjuk Aput és elmeséljük neki, mi volt az oviban! - végigcsicseregtük hát a hazafelé utat miközben a lemenő nap egy utolsó búcsúsimogatást küldött a homlokunkra.

2. A hívás
Az optimizmussal, napsütéssel, tavasszal és oviélménnyel teli délutánt egy rendkívül szokatlan és érthetetlen telefonhívás zavarta meg. Csak álltam bután, felváltva keringtem és kóvályogtam azt hajtogatva, hogy nem értem. Ezt egyszerűen nem értem. Hogy lehetséges? Ilyen nincs! Pancimanci aggódva figyelte az arcom. Egyszer csak hozzám bújt és átkarolta a lábamat - Anyu megvigasztallak! Haragszol? - kérdezte legbehízelgőbb hangján. - Jaj dehogy haragszom! Csak egyszerűen nem értem! - hajtogattam tovább fanatikusan. - Nincs semmi baj, nem haragszom, tényleg! Csak nem értem - mondtam immár mosolyogva, mert felrémlett mennyire megviselte legutóbbi hasonló horderejű kifakadásom, amikor nemrégiben 100 forintért volt szerencsém szerezni egy műanyag érmével beindított, a tökéletes választást sugalló hatoslottó logóval megszentelt bevásárlókocsit - természetesen jó szándékú, ámde illékony fiatalembertől. Pancimanci sírórohamot kapott, hogy - Anyu hozd vissza a százforintot! - Még a gyümölcsosztályon mosolygó narancsok sem bírták kiverni a fejéből csúfos kudarcomat.

A valósággal való mindennemű egyezés, a történet és a szereplők úgy igazak, ahogy mondom, viszont a nevek a képzelet szülöttei.

- Na heló, mikor jössz? - rikkantom a rejtett szám feliratot látva, (hisz manapság mindenkinek van  „rendes” száma az én párom kivételével) majd sűrű elnézések közepette zavartan módosítok „Jó napot kívánok”-ra, amikor a meglett férfihang bemutatkozik.
- Német Béla vagyok, a „Hetedhét országon túl” Óvoda gondnoka. Azt szeretném kérdezni, hogy milyen címre küldhetem az étkezési támogatáshoz való hozzájárulás miatt a csekket.
- ????????? Tessék?
- Itt voltak ugye ma a nyílt napon az óvodában és azért kérdezem, hová küldhetem a csekket.
- De milyen csekket? Miféle támogatás? Nem értem miről van szó...
- Anyu kivel beszész? Anyu kivel beszész?
- Az étkezési hozzájáruláshoz szükséges csekk...
- Anyu kivel beszész? Pisííni kell!
- Nem értem...

A két irányból támadó hangfoszlányok érdekes találkozása a fejem kellős közepén történt. Az egyiken be másikon ki tipikus esete helyett odabent frontális ütközés, hullámok kioltása helyett azok fölerősítése következett be. Villog a vészjelző. A  jobb oldali gondolat-buborékban a  „Mi van????????”, a bal fülem mellet az  „...én is szeretném tudni...” felirat jelenik meg. Felül káoszt sugalló gyökvonással, paragrafussal terhes krikszkraksz.
Már indulok is a vécé felé, s nem tudom eldönteni, hogy azért nem értek semmit, mert túl sok az input, vagy mert túl kevés.
Közben negyedik beszélgetőpartnerként bekapcsolódik a rejtett énem - legyen egyszerűen Lucifer -, hogy vajon honnan került az én számom gondnok-kézbe?
- Ne haragudjon, nem értettem jól. Nem tudom miről van szó. Egyáltalán honnan tudja a telefonszámom? - kérdezem már-már idegbajosan ingerülten.
A vécéajtó nyitogatása és a gyerek kicsomagolása közben (persze ilyenkor van rajta a kantáros nadrág) távolodó hang szűrődik felém a valahová ledobott telefonból.
- Elnézést kérek, csörög a másik telefon és fel kell vennem...
Kíváncsian fülelek, vajon kivárja-e különprogramunk végét, de csend van. Köszönés nélkül letette. Feladta? Vagy most befejeztük? Nem értem. Honnan tudhatta a számom? Vegyük sorra: a bölcsiben telefonszámot cseréltünk Pancimanci kis barátnőjének anyukájával, hogy majd egyeztessük oviügyi tapasztalatainkat. Ők viszont nem voltak ovilátogatóban. Én semmiféle papírt nem töltöttem ki a helyszínen. A játszótéri ismerősökről nem tudhatom, mert ők pontosan érkeztek. Azt sem tudom felidézni, megadtam-e valamelyiküknek a számom. Valószínűleg nem, mert nekem sincs meg az övék, nem volt tehát biznisz. Honnan lehet még valakinek a számát kideríteni? Ránézésre?! A gondnok gondolatolvasó számmisztikus?! Nincs más magyarázat. Amúgy is furcsán lett vége a beszélgetésnek - hirtelen, semmi újrahívás, ismételt próbálkozás. Valami nem stimmel a gondnokkal... Azt fontolgattam, másnap felhívom a vezetőnőt és megkérdezem tud-e valamit a dologról.

3. Vacsora
Végre elérkezett a szokásos esti rutinfeladatok ideje, kivonultunk a konyhába.  Már lehiggadtam, nem bosszankodtam, feladtam az összeesküvés-elméletek gyártásával. Vacsoráztunk. Azért a megmagyarázhatatlan hívás nem ment ki a fejemből, s alig vártam, hogy Apu hazaérkezzen és kikérjem a véleményét. Az utolsó falatoknál toppant be és szinte azonnal nekirontottam - Képzeld délután felhívott valaki... Aztán észbe kaptam, kicsit lecsillapítottam magam ismét Pancimancira való tekintettel, mert szegény már végighallgatta egyszer.
- Mégis, mi volt?
- Felhívott valaki, hogy ő a gondnok az oviban. Valami támogatáshoz küldene csekket, csak nem tudja hová... De én nem adtam meg a számom sehol, és nem értem... - újraindult a nemértem mantra.
- Hát olyan nem lehet. Biztosan van valami magyarázat. Nézzük meg a naptárat, hátha van benne valami, amiből kideríthetjük.
Nézem a naptárat, benne a két napja odafirkantott információ, miszerint Hetedhét országon túl Óvoda - nyílt nap. Jó rondán írtam, pedig nem szoktam. Hétvégére pedig a kirándulás. Mutatom, csak ez van.
- Ez mi? - kérdezi a macskakaparásomra bökve.
- Hát az ovinap.
- De mi van odaírva?
Kezdek megint értetlenkedni, hisz most mondtam.
- Kell, hogy legyen még valami odaírva. Kell, hogy legyen magyarázat! - erősködik.
Magyarázat... S miközben fejtem a naptárat, a szemem sarkából meglátom a szája sarkában azt a valamit, amitől egyértelművé válik, hogy az utolsó kérdésre nem adtam helyes választ, amikor azt mondtam "Hugó". A Hugók most mind tudják, miről beszélek, a többiek mindjárt megtudhatják. Látom rajta, hogy Ő  is tudja, sőt az elejétől fogva tudta és alig bírja magában tartani.
Kitört belőlem a nevetés. A megkönnyebbüléssel terhes röhögés. Potyogtak a könnyeim örömömben, egyrészt hogy van magyarázat és nincs gondolatolvasó gondnok a leendő oviban, másrészt mert egész jól tudok szórakozni a saját hülyeségemen. Pancimanci mindezt megtetőzve nekem szegezi a kérdést - Anyu, mi történt? Ki vette el a pénzed?

Semmi  nem történt. Csodaszép tavaszi nap volt. Április első napja.

Már csak arra volnék kíváncsi, efféle tréfák mással is megesnek-e ezen az emlékezetes napon - van még bolondok napja a mi házunkon kívül?

A kellemes meglepetéseknek se vége se hossza - a minap Mici  gondolt rám, amit itt is nagyon köszönök. Kissé szerénytelenségnek érzem ugyan ezen titulus felvállalását, de nincs apelláta - a szabály az szabály (ld. lentebb). S mivel sajnos hiúság is van a világon a tehetségen kívül, jólesően fürdőzöm ebben a dicséretben, miközben - valljuk be - nem az én érdemem, hogy így adódott. Persze örülök neki, nagyon is : ) Köszönöm Mici, hogy ilyen kiváló társaságba csöppentettél!

.

A szabályok:
1) ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül
2) a logót kirakom a blogomba
3) a szabályzatot kirakom a blogomba
4) megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet
5) kitöltöm a tesztet, és kirakom a blogomba
6) megnevezem, hogy kitől-, és mikor kaptam, és nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.
7) betartom a szabályokat

Becenév:
kinőttem belőle : ) A régiek: Csutka, Kisborsó, Borsi
Lakhely:
egy lány vagyok csupán a sok közül, ki vidékről a (fő)városba került... de a szívem visszahúz az én hegyekkel ölelt szülővárosomba : )
Magasság Mélység:
160 cm
Névnap:
június vagy július 30. - sosem tudom megjegyezni
Foglalkozása:
eleddig építészmérnök-látványtervező-GDL programozó, jelenleg éppen valami mást kereső. ajánlatokat a megjegyzés rovatba várok : )
Testvérek:
van egy bátyám
Anyanyelv:
magyar
Beszélt nyelvek:
magyar, angolul valaha beszéltem, most már inkább csak hallgatok : ), tudok kicsit hallgatni szlovákul és németül, de tényleg csak kicsit (mert ez úgy a véremben van)
Gyűjtemény:
tudatosan most már semmit nem gyűjtök, anélkül is van elég kacat : ), de még megvan a gyerekkori bélyeg- és képeslapgyűjteményem valahol...
Cipőméret:
sajnos beléptem a 37-38 közötti határterületbe. ez kicsi, az nagy.
Iskola:
gimi, Műegyetem, semmi extra. a zeneiskolát nagyon sajnálom, hogy kimaradt - felvettek ugyan, aztán mégsem jártam : (
Kedvenc tantárgyak:
matek, rajz, nyelvek (magyar, angol), tervezés
Hobbi:
fotó, kirándulás, világjárás, kétkezi alkotás
Zsebpénz:
ha nem is sok, de volt és legszívesebben elfagyiztam : ) 
Kívánság:
hol az a jótündér? hadd sugdossak a fülébe!
Álom:
szeretek álmodozni, de nem tesz nekem jót: az élet megrontója : ) ezt úgy értem, mindig rosszul esik, amikor a valóság a fülembe ordítja, hogy ÉBRESZTŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐ!!
Szerencseszám:
olyan nincs
Szeretne találkozni:
élőben felettébb visszafogott tudok lenni, úgyhogy jobb ezt levélben elintézni...
Háziállatok: 
porcicák, pókok. már botsáskáim sincsenek... de ha a lányom az eddig megkezdett úton halad, nemsokára Mrs. Durrelsz leszek és komplett állatkertet üzemeltetünk...


És akiket én született tehetségnek tartok:
Anyahajó
Fércművek
Hendimédi
Helen
Pankimanki
Vacskamati

Amitől mosolyra fakad

Híreket mondunk: "Csak azért írok, mert tegnap megkapta a barátnőm a noteszt és nagyon nagyon tetszett neki:)" - írta kedves vásárlóm, aki egy korábban készült és eddig be nem mutatott noteszre tett szert nemrég a Meskán.

Kicsit kalandosan indult útjára a könyvecske, mert megbeszélt személyes találkánkat meghiúsította  a lázas-hasmenős, mindenkit leteperő  vírus-mumus, így aztán az éj leple alatt futottam a csomaggal a  postára, hogy időben megkapja - na nem a vásárló, hanem - a megajándékozni szándékozott szülinapos.

Íme, a csillagvirágos - egész falu hadd lássa, mitől vigyorgok, mint a tejbetök.

Próbálok mindenkit arra buzdítani, hogy mondja el a véleményét, mert abból tanul ugye az ember. Nadehogy tényleg szófogadóan veszi a fáradságot valaki és ráadásul ilyen szépeket mond!? Mit nekem gravitáció!

S ha már mosolyfakasztó: azt még nem is meséltem, milyen csodaszép nyulakat és meglepetés prototípust hozott nekem a postás nemrég (furdalja csak a kíváncsiság a ti oldalatokat is!) ... : ) A nap süt, a jázminok illatoznak, a csiga-bigák is megmutatták magukat, orrom alá dörgölve az alapigazságot, hogy ha nem is gyorsan, de haladnak a dolgok a maguk rendje szerint.

Nem menyét

Amikor én még kislány voltam rengeteg aktív és tudásszomjús agysejttel, s mindehhez elegendő szabadidőm is adódott (régi szép idők...), tanultam angolul "csak úgy". Persze, az iskolában is, rendes tananyagot - de az nem volt annyira izgalmas, mint eredeti nyelven hallgatni I love you baby-nél bonyolultabb mondanivalójú zeneszámokat és a hallgatáson túl megpróbálni megérteni. Ez a belső kényszer azután ért tetőfokára, hogy papírom lett arról, hogy én tudom a nyelvet, ezért tanítási órára nem kellett járnom. Hiányzott. Persze nem voltam valami nagy spiller, de élveztem, hogy van értelmesen hasznosítható tudásom, mert klassz, ha az ember megtanul deriválni és integrálni, de mire jó az nekem, ha nem akarom a telkem kerületét optimalizálni, hogy olcsón megússzam a kerítést? Ki tudja honnan előkerült Joan Baez, aztán Laurie Anderson is és képes voltam végtelenítve  tízszer-húszszor meghallgatni egy-egy számot, mert nem volt még gugli, hogy bepötyögjem a keresendőt és erőfeszítés nélkül megtudjam mit énekelnek. Valahogy a szomorú, balladisztikus női hangokban éreztem megfogalmazódni, ami bennem csak kavargott. A kavargás miatt rajzolgattam, gyakran csak kis fecnikre, aztán nem csak fecnikre, hanem ajándékba. Ez a rajz is ajándékba készült, az ihletője Laurie Anderson Speechless c. száma volt. Erre határozottan emlékszem. Viszont ez itt nem menyét, annak ellenére, hogy a dalban az szerepel.

(The Eagle and the Weasel)
It was August. Summer of '82.
You had that rusty old car
And me I had nothing better to do.
You picked me up. We hit the road. Baby me and you.
 
We shot out of town drivin' fast and hard.
Leaving our greasy skid marks in people's back yards.
We were goin' nowhere. Just driving around.
We were goin' in circles. And me I was just hanging on.
 
Like in that Annie Dillard book
Where she sees that eagle with the skull of a weasel
Hanging from its neck
And here's how it happened, listen.
Eagle bites the weasel. Weasel bites back.
They fly up to nowhere. Weasel keeps hangin' on.
Together forever.
 
We were goin' nowhere. Just driving around.
You did all the talking and me I didn't make a sound
If I open my mouth now I'll fall to the ground
 
If I could open my mouth. There's so much I would say.
Like I can never be honest. Like I'm in it for the thrill.
Like I never loved anyone. And I never will.
 
Eagle bites the weasel. Weasel bites back.
They fly up to nowhere. Weasel keeps hangin' on.
Together forever.
 
I remember that old coat my grandma used to wear
Made of weasels biting each other's tails
A vicious circle. An endless ride.
On the back of an old woman.
 
Eagle bites the weasel. Weasel bites back.
They fly up to nowhere. Weasel keeps hangin' on.
Together forever.
And me? I'm goin' in circles. I'm circling around.
And if I open my mouth now I'll fall to the ground.

S hogy miért éppen ez jutott eszembe, amikor megtudtam, hogy a nagyanyám meghalt? Talán az akkori lelkiállapotom idéződött fel, magam sem tudom. Ez a bejegyzés legyen itt az ő emlékére.

Megmutatom - Receptes könyvecske

Elkészült Puszedli meglepetés notesze, a hosszú hétvége pedig elegendő volt, hogy a postás bácsi szedje a lábát és ma reggelre a címzett ládájában landoljon az a bizonyos ajándék, amit egy hetes számmal sikerült kiérdemelnie.

Kicsi, kézhez álló receptfüzetet készítettem, amit tévézés közben is gyorsan elő lehet kapni a táskából, hogy ne kelljen tenyérre firkálni a hozzávalókat. Hátul elférnek benne az átmenetileg sajtcédulán pihenő jegyzetek, biztonságosan össze lehet csukni táskában való hordáshoz és a bambusz tányéralátétből készült "zár" akár könyvjelzőként is használható konyhai bevetések alkalmával. Ennyit tud, nem többet. Ja, és igyekeztem vidám, nyárias hangulatú, gyümölcsfagyi színű öntetet használni hozzá. Remélem használható darab lesz!

 

Reggeli

Ma kivételesen nagy reggeliznivalót halmoztam egybe a dolgozóba készülő családfőnek: a zsemlébe felvágott helyett házi sütésű csirkemell, egérrágta sajt és savanyú uborka rétegek gyömöszölődtek. Pancimanci eddig bevált reggeli étkezési szokásait felrúgva az utóbbi időben hajlandó  a kakaója mellé egy kis kiflicsücsköt elmajszolni. Esetleg egy harmad paprikát. Vagy két szelet sajtot. Bűvészkedésemet a paprika-csíkokkal tarkított tányérjából felkukkantva figyelte. A hatalmas tornyot meglátva rögtön érzékelte, hogy valami újdonságnak a szemtanúja.
- Anyjuu?! Az a naagy szendvics Bóhkáé?
- Nem, az az apué. Neked is csinálok mindjárt egy kicsit.
- Nem!!!! Én nagy szenvicset kérek! Nekem nagy a szám!
- Ami azt illeti, ez igaz. : )))

Ennek a notesznek pedig semmi köze a mai reggelihez. Nem olyan rég készült Anzsinak, remélem nem bánja, hogy másnak is megmutatom. Kráteres sorozat, aranyszínben, bordóval kombinálva, sötétben fényképezve.

Hajmeresztő próbálkozás

Orsi baba nem állt meg a babaságnál. Tipegni ugyan nem tud, csak segítséggel, viszont hajat kezdett növeszteni. Kislányosan.

Még alakulóban van, jelenleg inkább voodoo babának tűnhet, de könnyen elmozduló izületei (no és kócos frizurája) miatt még szüksége van az akupunktúra-kezelésre. Nagyon kíváncsi vagyok, mit szóltok hozzá! Most még tudok a hosszú hajból rövidebbet... Vagy hagyjak fel a hajszobrászattal?

Finish

Kedves játékos kedvű érdeklődők! Köszönöm, hogy ilyen szép számmal jelentkeztetek! Nyertes sajnos csak egy van, az én számom már megint nem volt megfelelő, hogy azzal a ti esélyeiteket duplázzam. Aki hozzám hasonlóan nem volt Fortuna kegyeltje az se szomorkodjon, szerintem lesz még alkalom játszani - biztosan kitalálunk valami apropót. És hogy ne citerázzak senkinek az idegszálain: a GENERÁTOR gyártott egy hetest.

 

Háromszor átszámoltam, nehogy eltévedjek, s úgy látom, a hetes Puszedli. Remélem kedves Puszedli szeretsz hetes lenni! Krétaport szippantgatva táblát törölni nem kell, viszont jelentsd kérlek az elérhetőséged! Gratulálok!

El ne felejtsem megemlíteni, hogy Puszedli ínycsiklandó receptjeit érdemes átbogarásznia, annak aki még nem ismeri, mert ez a csokis finomság : hhhhmmmmmmmmmm... : ))