In memoriam

Mici néni kereken száz éve, 1910. január 20-án született.
Neki köszönhetően igen hosszú ideig éltem abban a tévhitben, hogy a Milne-féle mackó nőnemű (Róbert Gidával együtt!, pedig akkor még sehol nem volt Robi és a Gidái, ergo nem a gidalányok vezettek félre). Mivel a mackó Miciről csak a rövid hangkivonatokat hordozó bakelitről hallottam (ha képet láttam is róluk, akkoriban a ruházat színtónusa nem volt determináló, nem nyújtott volna támpontot) még csak gyanú sem támadt bennem. Stilisztikai érzékem viszonylagos fejletlensége, s éveim kevéske számának okán nem háborodtam fel különösebben azon, hogy RG rendszeresen csacsi öreg medvém-nek titulálja Micit. A félreértés-lufi akkor durrant ki, amikor kezembe került a nyomtatott verzió és a betűket már olvasni is tudtam. El sem akartam hinni ezt a hirtelen változást, a lufi maradványait pedig nem tudtam hová tenni. Mivel csak két Micit ismertem és az egyik szemmel láthatóan néni volt, a másik hivatalosan János, ha nehezen is, de kénytelen voltam tudomásul venni, hogy sosem fogom megtudni a Mici név valódi hovatartozását.

Mici néni szeretett mesélni a gyerekkoráról, fiatal lány koráról, a háború koráról, mindenféle korról, amikor nehéz volt az élet néha pedig vidám. Nagy "világjáró" volt: Turócszentmártonban, Homonnán, Kassán élt, ha jól emlékszem, még Munkácsot is megjárta mielőtt családostól Magyarországra költözött. Megélt két háborút, sokféle rendszert, nélkülözést, szegénységet. Szívesen hallgattam kalandos életéről szóló történeteit, egy idő után mégis úgy éreztem, már mindet tudom kívülről. Ma mit nem adnék, akár csak egyért is közülük!

 

Mici néni 1926-ban kalapot varr jobb szélen

Mici néni nem csak szeretett, tudott is varrni. A szokásos varrnivalókon kívül Mikulást, tarisznyát, ma is a vitrinből leskelődő ördögöt, társasjátékot készített az unokáinak. Három nyelven beszélt, igazi természetjáró volt, kedvelte az utazást, a fiatalokat, csuda finom és mifelénk szokatlan dolgokat főzött . Jó volt belépni a száradó gyógynövényekkel teleaggatott előszobájába a vasúti házban, üldögélni a konyhájában, miközben a sparhelt aljában ropogott a tűz, tetején hatalmas kopott fazékban rotyogott valami. Nézegetni a spaletta résein és szívecskéjén beszűrődő reggeli napsugarat, miközben a vonatok eldübörögtek a ház mögött, titokban leskelődni a tiszta szoba falára kirakott fényképeket, megcsodálni a kacifántos gót betűkkel nyomott Bibliáját, belesüppedni a kastélyból megörökölt hatalmas fotelbe a cserépkályha mellett.

Mindezt jó lett volna elmondani neki, amikor még élt.

Ha időben benőtt volna a fejem lágya, s nem csak a gondtalan egyetemista élet gondjai foglalkoztattak volna, talán... Talán nem fájna annyira, hogy nincs már.

Orsi a köbön

Vagy csak a négyzeten?
Orsinak megtetszett Orsi baba - a névrokonság nem elhanyagolható tényezőként sodorta abba az irányba mindkettőjüket (igazából hármójukat), hogy egymásra találjanak. Mivel Orsi már nem kislány, inkább olyan nagyobbacska, felnőttes gondokkal és gondolatokkal, úgy látta, jobb a békesség: ezért az ő kicsi lánya is kapott egy Orsi babát. Ez egy kicsit csúsztatás, mert a döntés akkor lett villámgyorsan és gondolkodás nélkül véglegessé, amikor alattomosan ikrekkel állítottam be hozzá egy szem baba helyett. Előtte csak kacérkodott a gondolattal, hogy talán két új lánynak is van még hely náluk, én pedig nem akartam egyedül elengedni az elsőt...

Teljesen szabad kezet kaptam a felruházásra, így született egy sötétebb lilás és egy kicsit világosabb barnás  tónusú markolható lányka.A két Orsi baba a karácsonyfa alá került Orsiékhoz, és nagyon remélem jól érzik magukat az új családban az ikrek. A félreértések elkerülése végett mondom csak, hogy most nem a névadó Orsiról van szó, mert ő titokban megsúgta, hogy a szíve csücske a csíkos cica, akit még be sem mutattam. Hááát, talán hamarosan meglátjuk...

Akkor ez most a négyzeten vagy köbön?

Karácsony és újév és család

Nem azért kezdtem blog írásába, hogy a családom ügyes-bajos dolgaival foglalkozzak itt, de nagyon nehéz különválasztani munkát és magánéletet. Az utóbbi időben pedig, az ünnepi készülődés közepette mégiscsak összefonódott a két dolog, bármennyire igyekeztem távol tartani egyiket a másiktól. Rossz hatással vannak egymásra. Vagyis csak a munka van rossz hatással a családi életre. Persze ez nem igaz... Legalábbis így. Csak nehéz egyensúlyozni, mérlegként ide-oda billegve nyugalmi helyzetbe jutni. Nekem.
Újévi siralmam lényege, hogy nem úgy sikerült a karácsony, ahogy igazán szerettem volna: rengeteg tervem volt ajándékok, sütés-főzés, tennivalók terén. A harmadát sem sikerült megvalósítani. Persze lehetett volna többet, akkor viszont csak a rohanásról szólt volna az az idő, amit a pihenésnek és nyugalomnak szeretne szentelni ilyenkor az ember. Tanulság persze van, el is raktam egy szemmagasságban lévő polcra, nehogy elfelejtődjön...

A szalagos mézeskalács ihletője Ledanna volt

Nézzük a dolgok jobbik oldalát, hisz a pohár félig TELE: idén már most, januárban elkezdhetem a karácsonyi készülődést, mert a fejemben a sok remek ötlet csak megvalósításért kiáltoz. (Elég nagy a hangzavar odabent.) Ezzel az a baj, hogy nem dokumentálhatom itt idő előtt ami elkészül, ha nem akarom lelőni a poént... Majdcsak megoldjuk ezt is valahogy.

Új év, új feladatok, új mézeskalácsok. Mindenkinek sok sikert hozzá!