Pancimanci egy éves múlt, amikor először utaztunk kedvenc jó-levegő-lelőhelyünkre hármasban. A terep nem kifejezetten babakocsihoz való, valami alkalmatosságra szükség volt, hogy magamra nyaláboljam a járás örömét már élvező örökmozgót. Az addig használt babaerszény hosszú távon nem volt kényelmes egyikünknek sem, varrtam hát egy mei tait. Nem ment olyan sipp-supp! A legnagyobb problémát nem a varrás technikai része jelentette, hanem annak felkutatása, milyen is egy efféle hordozó.
...valami ilyesmi...
Hosszú kutakodás után fényképek alapján méreteztem a saját verziót, s már az első komolyabb használatot követően tudtam, mit kellene másként csinálni a következőn. Aztán alábbhagyott a lelkesedés, hiszen arra a kevéske alkalomra, amikor egy soha meg nem álló gyermek elfárad, elegendő volt a próbaverzió (annyira azért nem lett rossz!). Itt áll jó ideje a tervbe vett újított modell a szekrényben kiszabva, vidám ikeamadaras, narancssárga anyagból és épp a múlt héten készítettem ki, mert nemsokára újra nekivágunk a hegyeknek...
És erre most látom, hogy játék van, és nagyon boldog lennék, ha megnyerhetném ezt a csodaszép
Hunbaba mei tai-t, és eldöntöttem, adok egy esélyt a szerencsének, és épp kapóra jönne, mert a két évvel ezelőtti modellem már kicsi a Szélvész-kisasszonynak, akinek nem lett ugyan nagyobb a feneke, (sőt pelenka nélkül sokkal kisebb), viszont ő jól megnyúlt, és a varrásra időt kellene szakítani, ami nehéz ügy, és biztosan nem tudna olyan szép lenni, mit ez...
További részletek a játékról
ITT
